Célom, hogy a Nagy Napotok pontosan olyan legyen, ahogy azt megálmodtátok!


Forduljatok hozzám bizalommal, én pedig leveszem a vállatokról a terhet, hogy ti élvezhessétek a szervezés minden pillanatát stressz és aggodalmak nélkül.

Az esküvőszervezés összetett feladat. Sok apró, de annál fontosabb részletből tevődik össze, olyan részletekből, melyekre talán az elején nem is gondolnátok.

Bárki megtudja szervezni az esküvőjét, de nem mindegy, hogy az milyen élmény lesz.

Kedves Jegyes pár!

A nevem Guti Nikolett, esküvőszervezéssel foglalkozom.

Gyerekkorom óta két fontos dolog tölti ki az életem. Az egyik, hogy részese lehessek mások boldogságának, a másik pedig, hogy rendezvényeket, eseményeket szervezhessek. Időbe telt mire rájöttem, hogyan tehetném mindezt egyszerre, de 2018-ban megtörtént. Esküvőszervező lettem! Ezzel pedig rátaláltam a számomra tökéletes hivatásra.

Nem csak a Nagy Napon, de a szervezés folyamata alatt is fontos, hogy biztonságban érezzétek magatokat, tudva hogy minden a legjobb kezekben van.
Ennek az időszaknak rólatok kell szólnia, az én feladatom pedig, hogy levegyem a terhet a vállatokról.

Egy jól kiválasztott esküvőszervező, hatalmas segítséget nyújthat számotokra, hiszen a tapasztalata és tudása biztosít titeket arról, hogy az esküvőn semmi probléma nem fog történni.

Ha szimpatikusak a leírtak, vedd fel velem a kapcsolatot.
Alig várom, hogy részese lehessek az TI Nagy Napotoknak is.

Bízzátok rám a Nagy Napotok szervezését és garantáltan nektek is
ilyen fantasztikus élményben lesz részetek!

Petra & Gábor
LejátszásPlay
Ági & Sanyi
LejátszásPlay
Edi & Laci
LejátszásPlay
Edit & Bence
LejátszásPlay
Szucsi Solar
LejátszásPlay
previous arrow
next arrow
Petra & Gábor
Ági & Sanyi
Edi & Laci
Edit & Bence
Szucsi Solar
previous arrow
next arrow

További képekért látogass el az Instagram oldalamra.

Rólam mondták…

“Kedves Niki! Nagyon, nagyon hálásak vagyunk neked, legfőképp én, akivel ilyen sok időt töltöttél 🙂 Fantasztikusan sikerült az esküvő, csodálatos volt minden! Köszönöm, a gyors segítséged, hatékonyságod, problémamegoldó képességedet! Nem tudom mi lett volna velem nélküled! 🙂 Nagyon megszerettelek és nagyon fognak hiányozni a beszélgetéseink! Szeretettel gondolunk rád!”

Edi & Sebi

“Emlékszem mikor először beszéltünk Nikivel telefonon még 2019-ben. Egyből tudtuk hogy Nikit szeretnénk esküvőszervezőnknek. Mivel külföldön élünk extra fontos volt hogy olyan esküvőszervezőnk legyen aki tényleg kézben tudja tartani a dolgokat, és nem csalódtunk. Nagyon hosszú két évet tudhatunk magunk mögött megannyi átszervezéssel, de élveztem minden percét. A sok telefonbeszélgetést és bíztatást Talpig profi aki tényleg tökéletessé teszi a Nagy Napot, akár esik vagy szakad . Nagyon örülök hogy megismerhettünk téged! És ma már barátként gondolok rád“

Petra & Gábor

”Kedves, precíz és mindenre odafigyel 🙂

Csak is szuperlatívuszokban tudok beszélni Nikiről.
Pontos, precíz munkát végzett a nagy napunkon, és azelőtt is. Munkájával nagyban hozzájárult ahhoz, hogy felejthetetlen legyen az esküvőnk napja! Az utolsó pillanatokban is hatalmas segítség volt, hogy ott volt velünk és segített.“

Ági & Sanyi

“Mikor eldöntöttük, hogy összekötjük az életünket, még nem is sejtettük mennyi apróságon múlhat, hogy minden tökéletes legyen a Nagy Napon. Tudtuk, hogy segítségre lesz szükségünk, így fel sem merült bennünk a kérdés, hogy Nikit kérjük fel a feladatra. Elmeséltük neki, hogy mire vágyunk, ő pedig kiegészítette a saját tapasztalataival, így lett az esküvőnk pontosan olyan mint amilyennek elképzeltük. Köszönjük, hogy egy percig sem kellett aggódnunk. Maximálisan számíthattunk rá. Ha újra házasodnánk akkor is őt választanánk. Köszönjük Niki”

Gabi & Geri

”Nikit évek óta ismerem, és tudom, hogy az esküvőszervezés nemcsak munka számára, hanem egy hivatás. Pontosan, precízen, mindig törekszik arra, hogy a pár életének Nagy Napja tökéletes legyen. Csak ajánlani tudom Őt”

Sulyok Anita – D’ambrosia

“Nikivel már többször dolgoztunk együtt fotósként és filmesként esküvőkön. Imádom, és nagyon rendkívüli esküvőszervezőnek tartom. Egy olyan dolgot emelnék ki róla, amit talán kevesen említenek meg. Számomra a kommunikáció a legfontosabb, és talán a párok nem is tudják, milyen szuper Niki ezen a téren: a forgatókönyv megírásától folyamatosan kikéri a véleményünket, hogy nekünk hogy lenne a legjobb aznap. Így hatalmas segítséget nyújt abban, hogy a nagy napon olyan minőségben végezhessük a munkánkat, ahogyan azt mi szeretjük. Az pedig, hogy a esküvő során mindig mindenben számíthatunk rá, csak hab a tortán. Aki párként vele dolgozik együtt, biztos lehet benne, hogy a szolgáltatók a maximumot fogják tudni kihozni a napból, hála Nikinek”.

V.Dávid Andrea – VdartPhoto

Katt ide, ha szeretnétek egy egyedi esküvőt
a Ti személyiségetekre szabva

Csomagajánlataim

RUBIN

A Nagy nap szervezése

•Tökéletes helyszín és szolgáltatók ajánlása/kiválasztása

•Szolgáltatói lista összeállítása

•Folyamatos kapcsolattartás a szolgáltatókkal

•Költségvetés elkészítése

•3 személyes találkozó/ Videó hívás

•2 helyszínbejárás

•Folyamatos elérhetőség

•Forgatókönyv elkészítése

•Utolsó egyeztetések a
szolgáltatókkal és veletek a Nagy Nap előtt, hogy minden tökéletesen menjen

ZAFÍR

A Nagy nap lebonyolítása

•Tippek / Tanácsok

•Esetlegesen még hiányzó szolgáltatók ajánlása

•Kapcsolat tartás az általatok választott szolgáltatókkal

•1 helyszínbejárás

•Korlátlan személyes találkozó / Videó hívás

•Folyamatos elérhetőség

•Forgatókönyv elkészítése

•Az esküvő teljeskörű lebonyolítása (Előkészületektől utolsó programig)

•Szolgáltatók kifizetésének ütemezése (igény szerint)

GYÉMÁNT

A Nagy nap szervezés és lebonyolítás

•Tökéletes helyszín és szolgáltatók ajánlása/kiválasztása

•Szolgáltatói lista összeállítása

•Költségvetés készítése

•Korlátlan személyes találkozó/ Videó hívás

•Korlátlan helyszínbejárás

•Folyamatos kapcsolattartás / egyeztetés a szolgáltatókkal

•Folyamatos elérhetőség

•Forgatókönyv elkészítése

•A Nagy Nap teljeskörű lebonyolítása (Előkészületektől egészen éjfélig)

•Szolgáltatók kifizetésének ütemezése

+ Óradíj: 5000 Ft

Budapest 20 km-es vonzáskörzetén kívüli találkozók, helyszínbejárások és lebonyolítás alkalmával útiköltség kerül felszámításra, melynek díja 150.- Ft/km (oda-vissza utat tartalmazza).

Tanácsadás: 59.000 Ft

Ha magatoknak szeretnétek szervezni az esküvőt, viszont úgy gondoljátok, jól jön egy kis szakmai tanácsadás a szervezés óriás kavalkádjában. Tippek milyen kiskapukra érdemes figyelni a szolgáltatók kiválasztásában és a szerződéseknél.
Az ár magában foglal 2 személyes találkozót vagy videó hívást.

Zafír csomag

Ezt a csomagot azoknak a pároknak ajánlom, akik maguk szervezik az esküvőjüket, viszont szeretnék, hogy a Nagy Napon valaki a háttérből a szakmai tudásával és tapasztalataival kézben tartsa a dolgokat, hogy ők felhőtlenül élvezhessék a napot. Szeretnék, ha minden zökkenőmentesen zajlana és nem szeretnének foglalkozni az esetlegesen felmerülő problémákkal. A csomag magában foglalja az esetlegesen még hiányzó szolgáltatók ajánlását, folyamatos kapcsolattartást a szolgáltatókkal, egyszeri helyszínbejárást, korlátlan személyes találkozót (videó hívást). Ezenkívül a forgatókönyv elkészítését, a Nagy nap teljeskörű lebonyolítását (Előkészületektől az utolsó programig) és igény esetén a szolgáltatók kifizetését, hogy ez se jelentsen plusz terhet a pár számára.

Rubin csomag

Ezt a csomagot azoknak a pároknak ajánlom, akik az esküvő előtti időszakot nem rohangálással, telefonálgatással és aggódással szeretnék tölteni. A szervezés folyamata rengeteg apró részletből tevődik össze, melyek mind egymásra épülnek. Ez egy csodálatos de egyben stresszes időszak, melyben az én feladatom az, hogy levegyem a terhet a pár és főleg a menyasszony válláról. A csomag tartalmazza a szolgáltatók és helyszínek ajánlását (Ha van olyan helyszín vagy szolgáltató, amelyekhez ragaszkodik a pár akkor velük is szívesen felveszem a kapcsolatot és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy teljesüljön a kívánságuk!!!) a szolgáltatói lista összeállítását, a forgatókönyv elkészítését, segítséget a szerződéskötésben és a költségvetés elkészítésében. Továbbá tartalmaz 3 személyes találkozót plusz helyszínbejárást 2 alkalommal illetve folyamatos elérhetőséget. (Az ésszerűség keretei között). A Nagy Nap előtti utolsó pillanatig kísérem a pár útját és tartom kézben a szervezés folyamatát, hogy az esküvőn minden zökkenőmentesen mehessen.

Gyémánt csomag

Ezt a csomagot azoknak a pároknak ajánlom, akik a teljes szervezést és lebonyolítást szeretnék egy szakember hozzáértő kezeire bízni. Ez a csomag magában foglalja a szervezés teljes folyamatát a tökéletes helyszín és szolgáltatók ajánlásával majd kiválasztásával , a költségvetés és forgatókönyv összeállítását , korlátlan mennyiségű személyes találkozót/ videó hívást, helyszínbejárást és elérhetőséget az összes platformon (Ésszerűség keretei között továbbá a helyszíntől függően). Ezen kívül az egésznapos lebonyolítást az előkészületek / készülődés pillanatától egészen az utolsó programig, hogy minden úgy legyen, ahogy azt a pár megálmodta. Igény esetén a fizetések ütemezését és a szolgáltatók kifizetését is tartalmazza a csomag.

Vedd fel velem a kapcsolatot és
valósítsuk meg álmaitok esküvőjét!